Bejegyzés

Hogyan alakult ki a kárpittisztítás szolgáltatás Budapesten?

Budapesten, mint a nagyvárosokra jellemzően a felgyorsult életvitel és a turizmus fellendülése jelentősen átalakította a takarítási szokásokat és módszereket.

A rendszerváltás előtt jellemzően kevés szolgáltató és kevés eszköz állt rendelkezésre. A Patyolat végzett szőnyegmosó tevékenységet, de legtöbben az udvaron felállított szőnyegporolót használták céleszközként, ami nem kevés kellemetlen porral fullasztotta a ház lakóit.

A rendszerváltás jelentős változást generált Budapesten a takarítógép kölcsönzők megjelenésével. Az önkiszolgáló mosodák viszont elvesztették ügyfeleiket, mivel mindenki olcsón tudott otthonra mosógépet vásárolni. Sorra bezárt ruhatisztítók csak az utóbbi időben jelentősen fellendült budapesti turizmus hatására tudtak jelentősen újraéledni.

A kárpittisztítás bérelhető gépekkel virágzásnak indult, de a 2000-es évfordulóra az olcsó bárki számára megvásárolható takarítógépek megjelenésével szinte teljesen el is tűnt. Ezzel párhuzamosan egyre jelentek meg a kárpittisztításra szakosodott vállalkozások Budapesten és Pest megyében, de az ország más megye központjaiban éppúgy.

Mára felgyorsult nagyvárosi életmód kedvez a vállalkozóknak, hiszen nincs se ideje, se türelme a legtöbb embernek. Ma már ez is egy szakma. Ezért gyakran hívnak kárpittisztító szakembert az ülőgarnitúra vagy ágybetét tisztításához. Különösen igaz ez a hotelek és divatos rbnb szálláshelyekre, ahol a nagy igénybevétel mellett a takarítók nem tudják ezt a fajta  szakmunkát elvégezni. Ennek oka a rengeteg féle bútortextil. Sok gyártó nem ad megfelelő információt a tisztításról. Általában a száraz vagy vegytisztítás azt jelenti, hogy a gyártó olyan anyagot használt fel aminek nincs köze sem a tartóssághoz sem a tisztíthatósághoz. Ezeknek a bútoroknak egy részét lehet kárpittisztítással tisztítani, de van olyan amit tapasztalatból ismerünk és tudjuk, hogy nem lesz szép hiába tisztítjuk. A vegytisztítás P betűs jelzése egy ülőgarnitúrán aminek a huzata nem levehető pedig teljes mértékben értelmezhetetlen, hiszen az egy forgódobos gépi tisztítás. Sajnos ilyenekkel is lehet találkozni.

Nyugateurópában a kárpittisztítás előrébb tart technológiában, mint Budapesten. Egyrészt az üzleti modell is inkább franchise jellegű, másrészt a gépek egy jelentős része gőztisztítónak tévesen elnevezett meleg vagy forróvizes kárpittisztítógép. A hőmérséklet nem mindig segít, de kétség kívül hasznos lehet. Európában nem annyira elterjedt a kárpittisztító furgon. Az amerikai kontinens kertvárosi padlószőnyeges házainak tisztítására gyártott jármű belsejében villamos aggregát és kihúzható nagyon hosszú gégecső van. Kényelmesen ki tudják takarítani a házat anélkül, hogy egy nagy padlószőnyeg tisztító gépet kéne mozgatni. Az európai környezet nem alkalmas ilyen típusú járműveknek.

Mindenképpen érdemes kitérni a robot-porszívókra ami az utóbbi 10 évben vált elterjedt takarító eszközzé. Ára mára megfizethető és hatékonysága megkérdőjelezhetetlen. Bár kicsi a porzsákja de mivel sokkal sűrűbben általában naponta elvégzi a takarítást ezért nem kell aggódni, hogy megtelik azonnal. A lakásban sokféle felület van és a hosszú szálú szőnyeggel ez az eszköz sem bír. Szerintem a hosszú szálú divatszőnyeg a legtöbb koszt összegyűjtő tárgy egy lakásban, de tisztítás szempontjából a legnehezebb.